Nem az a magány, amikor nincs kihez szólni, amikor egyedül vagyunk óriási lakásunkban, fel-alá járkálunk, és vágyunk valaki társaságára, bárki legyen is az.
Magányosak főleg szívünkben lehetünk.
Amikor éjszaka párnánkra hajtjuk a fejünket, a sötétben a plafonra meredünk és ráébredünk, nincs kire gondolnunk, ki álmainkban járt, már tovatűnik, végérvényesen megszűnik.
A gondolat, hogy nincs többé beleég annyira az agyunkba, hogy azt már a szívünk is érzi.
Így minden gondolat róla egy illúzió, egy semmit mondó szubjektív képzelet.
Csak színes árny, amely teljesen elrugaszkodva a valóság talajától még álmunkban sem állja meg a helyét.
Nincs többé.
Ilyenkor vagyunk igazán magányosak. Ilyenkor, amikor már az álmaink (is) üresek.
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy csak szeretnél egy szuper közösség része lenni?
Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!
Astrid Ajánlata:
(Kép: pixabay.com)