Van egy idézet miszerint az idő a legbecsesebb kincsünk, és időt szánni másokra, találkozni velük, beszélgetni velük, az életünk részébe fogadni őket, a legnagyobb ajándék, amit adhatunk.
Észre sem vesszük, hogy birtokunkban van, azt hinnénk, sok van belőle, pedig ha feleslegesen pazaroljuk, jövünk rá, igen is becsesebb annál, mintsem engedjük kiszaladni a kezünkből.
A másokra szánt időnkkel bizalmunkat is kifejezzük. Megbízva a másikban, hogy nem él vissza vele, nem hagy cserben, nem hagy ott minket várakozva. Nem él vissza a hitünkkel.
Várni valakire a megbeszélt helyen, várni valakire, aki megígérte, hogy visszahív, várni valakitől a válaszra. Várni a szerelmére, várni a figyelmére, várni a változást.
Várni?! Felesleges, ha nem jön magától, ha nem adja magától, ha nem tudja nekünk milyen fontos. Ha neki nem fontos.
Drága idő, még a türelmes ember is belekeseredik, ha rájön, hogy a másiknak nem ér annyit ajándéka, hogy cselekedjen.
Elárultnak érzed magad, és folyton keresed, hol rontottad el, hogy várakozásra vagy ítélve.
Egy szeretett személytől pedig külön fáj, ha megvárat. Amikor azt hinnéd, majd most talán eszében vagy, majd most talán gondol rád, majd most talán más lesz.
De mégsem. A részleteket pedig nem ismered. Csak a konklúziót szűröd le, megint rá vársz. Megint Te vársz!
(Kép forrása: napi-hirek.hu)
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni?
Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!
Astrid Ajánlata:
https://astrid.cafeblog.hu/2017/02/23/mindig-van-mas-valasztasod/
https://astrid.cafeblog.hu/2016/04/22/majdnem-megvolt/
https://astrid.cafeblog.hu/2014/10/13/egy_megvaltozott_emberhez/