Megint egy közhely címnek, de igazából, ha a mondat tartalmának a mélyére nézek, el kell fogadnom, hogy helytálló és megint csak egy olyan téma, amit mindenki érzett már. A Küldj Vogue képeslapot játékunkban jött velem szembe ez az idézet – sok másikkal együtt – és akkor még nem sok figyelmet tulajdonítottam neki.
Azonban mostanában egyre többször jövök rá, mennyire könnyen törünk pálcát a másik felett. És mennyire könnyen csúsznak ki bíráló szavak a szánkon, anélkül hogy tudnánk ez mind ítélkezés és anélkül, hogy benne lennénk a másik életében, hogy minden szemszögből megvizsgálnánk az adott helyzetet, és mindent átlátnánk vele kapcsolatban.
Hirtelen eldöntjük a saját szubjektív világnézetünk alapján mit is gondolunk az egészről, és a következmények átgondolása nélkül (csak) véleményt nyilvánítunk. Mert mi másképp látjuk, mert mi másképp gondoljuk, mert mi másképp éljük meg ezért nyugodt szívvel ennek hangot is adunk.
Így könnyen lesz ítélkezés minden apró – cseprő másság felfedezéséből is. 22-es csapdája ez, ítélsz, ítélnek, ítélsz, és mindenki sérül ez által. Alapból nagyon nehéz ezen változtatni, észre sem vesszük, olyan mintha eredendően belénk lenne kódolva. Amit tehetünk hogy figyelünk megértőbbek vagyunk és átérezzük a másik helyzetét és ha odakerül a sor, megválogatjuk a szavainkat, mit hogyan közvetítünk a másik felé.
És ha mégis a hallgatás mellett döntenénk, ne felejtsük el, hogy akár a nézésünk is árulkodó lehet, ugyanis – igen – lehet ítélkezni csupán egy pillantással is.
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni? Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!
Astrid Ajánlata:
https://astrid.cafeblog.hu/2017/01/12/hagyj-fel-ezzel-a-kifejezessel/
https://astrid.cafeblog.hu/2016/10/20/melyik-a-nehezebb-egy-tonna-arany-vagy-egy-tonna-meggondolatlanul-kimondott-szo/
https://astrid.cafeblog.hu/2015/04/12/vilagunk-legkifejezobb-szavai/