„A csodát tortában is lehet mérni.”
Helyszín: Tiszaújváros Castello Cukrászda, talán nem túlzok, ha azt mondom, ez a város, a körzet, a megye legfinomabb és legigényesebb cukrászdája, ahol kisgömböc módra az összes süteményt végig kóstolnánk.
A hely különlegesessége nem csak az itt készített finom sütemények kiválóságában rejlik, hanem a hely családias hangulatában és a személyzet messzemenő kedvességében is. Így mindig szívesen tér vissza ide az ember újabb és újabb finomságokat kóstolva. A mesterien és gondosan elkészített esküvői tortáiban még egy menyasszony sem csalódott.
És ha már a tortáknál járunk, nem csak esküvői remekművek készülnek itt, hanem megtalálható az évről évre megrendezett Ország Tortája verseny győztese is.
Így, hogy közeledik az augusztus 20. az Államalapítás ünnepe, mivel mással lehetne az államot felköszönteni születésnapján, mintsem egy olyan tortával, ami lenyűgözi a cukrászokat, a zsűri tagokat és az összes állampolgárt.
Óriási verseny ez a torták között, amelyik elnyeri az Ország Tortája – jelen esetben 2017 – címet az egész évben kiemelkedő helyet és figyelmet kap a süteményes pultokban.
Idén is mindenki kíváncsian várta, milyen remekmű lesz az év nyertese.
Az elmúlt évek tortái ezek voltak:
2016 – Őrség Zöld Aranya
2015 – Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamell torta
2014 – Somlói Revolúció torta
2013 – Milotai mézes diósgrillázs-torta
2012 – Szabolcsi almás máktorta
2011 – Kecskeméti barackos kölestorta
2010 – Szilvagombóc torta
2009 – Pándi meggytorta
2008 – Szatmári szilvatorta
2007 – Madártejtorta
És a héten tovább bővült a sor, ugyanis már ünnep előtt a zsűri meghozta a döntését, a körülbelül 30 benevezett torták közül a 2017. Év Ország Tortája címet
a BALATONI HABOS MOGYORÓ nyerte.
(Képet készítette: Castello Cukrászda, Tiszaújváros)
Számomra igen szimpatikus mind a torta elnevezése mind a kinézete is, egyszerű nevében isteni íz rejtőzhet. Amelyet – az Államalapítás ünnepének alkalmával – már augusztus 19-én számos cukrászdában köztük a tiszaújvárosi Castelloban is meg lehet kóstolni.
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni? Gyere és csatlakozz a Facebook oldalunkhoz:
Astrid – Én is a Vénuszról jöttem Facebook