Minden elmúlik. Boldogság, bánat, öröm, düh, fájdalom, pillanat. Minden. Csak mi ragaszkodunk még a rosszhoz is oly görcsösen, félve a változástól. De, hiába mert akkor csak nehezebben tud távozni az életünkből.
Mikor elérkezett az ideje, hogy menni kell, mégsem engedjük, nem lesz értelme a maradásának sem!
Mindig van úgy, hogy egy életszakaszunk végéhez érünk, mégis benne ragadunk, nem engedve teret az újnak, mert benne akarunk ragadni, remélve a jobbat, de hiába, mert így is megromlik az egész. Mert mindennek megvan a maga szavatossága: szerelemnek, munkának, szórakozásnak, baráti-szerelmi kapcsolatok adott szakaszának, sikernek, fiatalságnak.
Ezeknek is van egy bizonyos lejárati ideje, miközben élünk és tapasztalunk, lesznek olyanok, amelyeket akár többször is átéltük és már megtanultuk. Ezért kell tovább haladnunk, hogy újakat lássunk, és érezzünk.
Különben szép lassan kiürül az életünkből a szenvedély, a varázs és a boldogság. És hiába úgy gondoljuk adott helyzetben, hogy még nem állunk készen elengedni a múltat és szükségünk van rá, mindenképp meg kell próbálnunk. Érdemes a felkínált új helyzetnek esélyt adni. Hiszen minden változás egy újat hoz életünkbe.
A fájdalom és a hiány pedig éppúgy elmúlik, mint az előtte megélt boldogság. És utána megint valami új következik. Akkor lesz megint minden csodálatos, ha a régit hagyjuk elmenni, befogadjuk az újat és élvezzük a jelen pillanatot.
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy csak szeretnél egy szuper közösség része lenni?
Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!
Astrid Ajánlata:
https://astrid.cafeblog.hu/2016/11/24/orok-dilemma/
https://astrid.cafeblog.hu/2017/01/05/a-legnagyobb-vereseg-a-vilagon/
https://astrid.cafeblog.hu/2016/05/06/onmagam-ellensege-lettem/
Kép forrása: www.pexels.com
