Nápolyi utazásunk alatt rá kellett jönnöm, ennél nyüzsgőbb, élettel teli várost már rég nem láttam. Ugyanis mindegyik városnak meg van a maga tulajdonsága, de Nápoly amellett, hogy néhol koszos, néhol lepukkant, néhol csodálatos és lenyűgöző, a legpezsgőbb város is egyben. Sétáink alatt az éberség volt a legfontosabb, úton útfélen…
A sokadik napon, sokadik úti célként, egy kolostort látogattunk meg, a belváros közepén álló Santa Chiarát. Ide jól leégve a naptól, sajgó lábakkal a sok sétától, hulla fáradtan érkeztünk meg. Az a nap volt ez, amikor a vakáció azon pontjához ér az ember, hogy már nem akar több templomot látni, nem akar több útvesztőbe kerülni, és a „láttam mindent” érzés motoszkál benne. Elég volt ennyi és üljünk le inkább.
Nos, mégis ezen a napon találtuk meg életem legcsodálatosabb helyét. Hogy az érzelmi állapotom vagy a testi fáradtságom hozta létre ezt a köteléket ezzel a hellyel, azt nem tudom, azonban az biztos, hogy ilyen nyugodt és energia teli helyen még sosem jártam.
Egy-két óra alatt sem utam el magam, csak ültem a kőpadon, a gyönyörű festett verandás folyosón és csodáltam, ahogy a falak által körbe vett kertbe tűz a nap az apácák által ültetett paradicsomokra. Én ezt a helyet éreztem a paradicsomnak. Kertje csodálatos, tele mindenféle megművelt gyümölccsel, zöldséggel, fákkal.
A Santa Chiaráról egyébként azt kell tudni, hogy egy kész egyház komplexum, amely magába foglalja a templomot, a kolostort, a kriptákat és egy múzeumot. A kolostor 1310-1340 között épült. 1953-ban lett újra építve, mivel a második világháborúban az épület majdnem teljesen kiégett a bombázások miatt.
A kolostor udvart a 14. században építették, mostani kinézetét – padjait, kútjait, falainak csodálatos festett csempéit – az elmúlt évszázadok alatt valósították meg.
Van egy helyi mondás, miszerint a majolikatéglákkal kirakott falak egy apácának köszönhetőek, igazi művész volt a hölgy, mielőtt apáca lett belőle és ezekkel a gyönyörű festett csempékkel akarta színesebbé tenni a kolostor életét.
Nos, sikerült neki, mert mindegyik kép, egy különálló történetet mesél el. Így a kolostor falai ezáltal egyedülállóvá váltak.
Itt üldögélve, megállt az idő. Hiába a nyüzsgő Nápoly belvárosának közepén voltunk, elcsendesült hely volt és hallottam minden gondolatomat. Éreztem minden érzelmemet. Mélyen beszívva azt a hűs levegőt, amelyet a falak árasztottak azt éreztem, itt maradok. Örökre.
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni? Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várlak!
(A bejegyzésben felhasznált képek mind saját készítésűek. Ha felhasználod, kérlek jelölj meg benne @astride99 Köszönöm!)