Rohanunk a vesztünkbe, hiába hát minden, elmúlnak a percek, elmúlik az élet, s mi örökre sietünk.
Mert várni nem lehet, remény nélkül élni már nem lehet.
Minden nap csak felkelünk, igyekszünk, hogy aztán megint csak fekve lehessünk.
Keressük a lényeget, de az már ott áll, figyelmünk mostohán hagy minket magunkra, észrevétlenül tovább haladunk, pedig mi várjuk a lényeget.
Mikor már elmúlt, fáradtan leülünk, és miután visszanézünk, rájövünk:
Elmúlt elment, mert mi csak rohantunk a vesztünkbe.
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél egy szuper közösség része lenni, gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához! Szeretettel várlak!
Image by Abel Escobar from Pixabay