Torino túl európai? 5 hely a közelben, ahol megtalálhatod a dolce vitát

Torinói utazásunk előtt volt bennem egy kis kétely. Ahogy nézegettem a képeket, olvastam a városról, valahogy azt éreztem: gyönyörű lesz, elegáns lesz, itt is bőven lesz mit megnézni, de vajon megkapom tőle azt az Olaszországot is, amit annyira szeretek?

A szűk utcákat, a kis tereket, ahol délután megtelnek az asztalok, az egymással beszélgető helyieket, a kávé mellett ráérősen üldögélő olaszokat. Azt a megfoghatatlan dolce vita érzést, amitől néha egy teljesen jelentéktelen olasz kisvárosban is boldogabbnak érzi magát az ember.

Torino nekem már a képek alapján is inkább egy elegáns európai nagyvárosnak tűnt. És amikor megérkeztünk, kiderült: jól éreztem.

De akkor hol van az az Olaszország, amit kerestem?

Még indulás előtt elkezdtem körülnézni Torino környékén, és találtam öt helyet, amelyek rögtön felkerültek a „majd egyszer” listámra.

HelyHa erre vágysz…
Astiközépkori város, rengeteg torony, nagyon szép templomok, történelmi épületek, régi utcák és terek, hamisítatlan piemonti hangulat, erősebb városnézős élmény, Monferrato borvidék.
Ivreaközépkorias óváros, vár, templomok, folyó, kevés turista, UNESCO része,
AlbaLanghe borvidék, szőlőhegyek, dombok, szarvasgomba, gasztronómia
Sacra di San Michelevalami egészen különleges és látványos
Pinerolotörténelmi központ, hegyekre nyíló kilátás, kávézók, árkádos utcák és ráérős kisvárosi élet

Asti – ahol minden ember éli a „dolce far niente” érzést

Asti esetében pont az fogott meg, hogy nem kell hozzá különösebb program. Sétálni a történelmi utcákon, beülni valahová egy kávéra vagy egy pohár Astira, nézelődni egy téren és kész. Néha pontosan ezt keresem Olaszországban. Nem tíz kipipálandó látnivalót, hanem egy helyet, ahol egyszerűen csak jó lenni.

Ivrea – Olaszország turistatömeg nélkül

Ivrea talán az öt közül az egyik legkevésbé kézenfekvő választás, és éppen ezért került fel a listámra. A Dora Baltea folyó, a történelmi házak, a vár és a helyiek hétköznapi élete együtt pont azt az érzést ígéri, amikor az ember nem egy turistáknak berendezett várost néz, hanem egy valódit. Plusz brutál, hogy mennyire nagyon hasonlít Cividale del Friulira.

Alba – ezt valószínűleg éhesen nem szabad meglátogatni

Alba már önmagában veszélyes választás annak, aki úgy gondolja, hogy az evés is az utazás fontos része. A város a fehér szarvasgombájáról és a környék borairól híres, ráadásul innen már a Langhe dombjai sincsenek messze. Ha egy helyen szeretném megtalálni Piemont ízeit és azt a bizonyos ráérős olasz hangulatot, valószínűleg Albával kezdeném.

Sacra di San Michele – amiért megéri elhagyni a várost

Ez kakukktojás, hiszen nem kisváros. Viszont amikor először megláttam képeken a hegy tetején álló apátságot, azonnal tudtam, hogy egyszer látni szeretném élőben. Több mint ezer méter magasan áll a Susai-völgy fölött, és már maga a látvány is olyan, amiért érdemes egy napra hátat fordítani Torinónak.

Pinerolo – az igazi „dolce vita” érzést garantálja

Pinerolo az a hely, amelyről a képeket nézve rögtön azt gondoltam: na igen, valami ilyesmire gondoltam. Árkádsorok, régi házak, kis terek, kávézók, piacok, a háttérben pedig már ott vannak az Alpok. Nem akar feltétlenül lenyűgözni, egyszerűen csak olaszos. És néha éppen ez a legjobb benne.

És végül melyiket választottuk? Egyiket sem. (hahaha ilyen ez a szülői lét…)

Mivel most jártunk először Torinóban, hamar kiderült, hogy maga a város is bőven tartogat annyi programot, hogy ne akarjunk rögtön továbbállni. Aztán Ármin mindenképpen látni akarta az autós múzumot utána jöttek a mókusok is, amelyek teljesen magukkal ragadták őt, így az előre eltervezett programok fontossági sorrendje is átalakult. 😊

Torinóról, az autómúzeumról, a parkokról és természetesen a mókusokról is mesélek még (saját képekkel és videókkal), úgyhogy maradj velem!

Ezt az öt helyet pedig eltettük későbbre. Mert most már azt is tudom, hogy Torino nemcsak önmagában érdekes úti cél, hanem tökéletes bázis lehet ahhoz is, hogy legközelebb egy egészen más Piemontot fedezzünk fel.

Eszter

🏨 Szállást keresel Torinóban? Nézd meg az aktuális Booking.com ajánlatokat!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top