Hányszor történik meg még ugyanaz? Ugyanaz mi?
Hogy egy elmaradt válaszra várunk. Az igazságra. Elég a kifogásokból, elég a mellé beszélésből.
Valami változott, mindig megérezzük, már nem úgy néz ránk, már nem úgy szólít meg, már nem azt mondja, már nem úgy csinálja.
Elindultunk egy rossz irányba, a vég irányába. De még mielőtt elismernénk, hogy oda tartunk, görcsösen ragaszkodunk, hátha most más lesz, hátha nem is így van. Reménykedünk, hogy még tart. Mert azt hisszük, szólnak, ha vége. Pedig erre, magadnak kell rájönni.
Ilyenkor nem szabad áltatni magunkat, minden ballépést megmagyarázni, mindent elhinni. Leülünk fáradtan, és belátjuk, ennyi van. Már nem akar.
Hiába nem mondja, hiába a kifogás, a mellébeszélés, érezzük, és csak azért nem fogadjuk el, mert nem akarjuk elhinni a felismerést, annyira sem tart bennünket, hogy elmondja az igazat, hogy valósággal magyarázza meg a miértet, és őszinte legyen velünk.
Ilyenkor nehéz bármit is egyedül lezárni, mert hol a vége, ha nincs meg a pont?!
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy csak szeretnél egy szuper közösség része lenni?Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!
Arek Socha képe a Pixabay -en.