Ablak a Világra, Ünnepi, Kezdőlap

Luca napkor megtudhatod, ki lesz a férjed

Van egy bizonyos szokás, ami igen csak elterjedt volt nagymamáink körében és valljuk be, mi lányok, ma sem megyünk el teljesen közönyösen az ilyen lehetőségek mellett. Ez pedig a férjjóslás.

El kell ismerni, abban a korban, a legjobban, minden lányt ez a kérdés foglalkoztatta és bizony nem voltak restek bármilyen lehetőséget megragadni az esetleges válaszokért.

Állítólag, az évnek vannak olyan napjai, amikor erősebben hat az igézet és fogékonyabbak vagyunk a boszorkányságra. Sokan, András napon, november végén, ismerik a legtöbb férjjósló szokásokat.

Az én nagymamám úgy tanította, a legjobb nap a jövendölésre Luca napján, december 13-án a boszorkányok napján van.

Meséit arról, hogyan jósolták meg lánykorukban az esetleges férjük nevét (és tudván, hogy neki tényleg olyan nevű lett a férje, ami a jóslásban kijött – többször is) mindig csillogó szemmel hallgattam.

Amikor pedig elérkezett az idő, hogy nálam is felmerült a kíváncsiság ezen a téren, Luca napján elővettük a nagyfazekat, a lisztet és gyúrni kezdtünk. Semmi ehetőt, csupán ez is a folyamat része, mint ahogy az is, hogy 13 darab ugyanolyan méretű apróra vágott papírkára rá kell írni, 13 fiú nevet.

Majd a lisztből, vízből és esetleg egy tojásból, tésztát gyúrunk és 13 ugyanolyan méretű gombócra osztjuk. A gombócok közepébe belenyomjuk a papírdarabkákat, majd forrásban lévő vízbe tesszük.

Az a gombóc, amelyik leghamarabb jön fel a víz tetejére, kihalásszuk, mert az abban lévő cetlire írt név lesz az udvarlónk – vagy lehetséges férjjelöltünk – neve.

Igazából egy olyan hagyomány volt ez a családunkban, amelyet nagymamám vagy még az ő nagymamája teremtett és én szívesen töltöttem egy ilyen program keretében anyukámmal az időt.

És hogy bejött-e a Luca napi gombóc jóslata? Hm… talán igen… talán nem… 😉

kep

Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni? Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!

Ebben a bejegyzésben megjelenő képek Enrique Meseguer képei a Pixabay -en.

Hozzászólás