Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Fesztivál másképp – az első részvételem a VI. Magyar Marketing Fesztiválon

Január utolsó napján megrendezésre került a VI. Magyar Marketing Fesztivál. Valamikor még november tájékán találkoztam a róla keringő hirdetéssel. Aztán eljutottam odáig, hogy minden egyes hirdetést megnyitottam, tűnődtem, milyen lehet egy ilyen rendezvény, nekem való-e, egyáltalán mit keresnék én ott, aztán decemberben végig rágtam magam az előadásokon és egyöntetűen azt éreztem, hogy igen, ott a… Fesztivál másképp – az első részvételem a VI. Magyar Marketing Fesztiválon olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Ilyen volt az első Glamour Beautyfesztivál Budapesten

Idén (november 24-25.) Bukarest, Sao Paolo, München és London után először Budapesten is megrendezésre került a Glamour Beautyfesztivál. Izgalmas előadások, meglepetés ajándékok, szépségiparban dolgozó szakemberek tanácsai várták a rendezvényre látogatókat, Budapest egy igazán csodálatos részében a Szofitel Hotelben. Izgatottan érkeztem meg a helyszínre, ugyanis a korábban átböngészett előadások tartalma alapján úgy gondoltam, érdemes meghallgatni mindet.… Ilyen volt az első Glamour Beautyfesztivál Budapesten olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Ezért érdemes ezt a műsort megnézni! – Tesztbeszéd forgatásán jártam

A hétvégén egy szuper izgalmas eseményen vehettem részt, ugyanis egy most indult talkshow a Tesztbeszéd forgatásán jártam. Eltelt pár nap és még mindig mosolyogva tűnődök el azon milyen jól is éreztem magam ott. Habár egy teljesen más világ tárulkozott ki előttem mégis valahogy otthon éreztem magam benne. A házigazda Dombóvári István, aki minden héten 4… Ezért érdemes ezt a műsort megnézni! – Tesztbeszéd forgatásán jártam olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Ezt a két felismerést adta nekem a Cosmopolitan Blogger Days 2018

Olyan furcsa érzés, amikor előre meg van szervezve egy buli, egy találkozó vagy egy rendezvény, biztos a részvételi szándékunk egészen pár órával a kezdetéig, mert mire odakerül a sor, mégis teljesen lenullázódik a kedvünk. Csak küszködünk magunkkal, mit vegyünk fel, hogy menjünk, mikor induljunk, húzzuk az időt, és csak nyűglődünk. Már-már azon gondolkozunk, inkább lemondjuk… Ezt a két felismerést adta nekem a Cosmopolitan Blogger Days 2018 olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Eladó az Eiffel-torony!

Amikor először megláttam az Eiffel-tornyot nem volt kétség afelől, hogy nem csak a képeken, hanem az életben is csodálatos építmény és azonnal beleszerettem. Ez a hatalmas torony az 1789-es forradalom 100. évfordulója alkalmából megrendezett 1889-es világkiállításra épült, és az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. Volna, volna, volna… és milyen jó hogy nem… Eladó az Eiffel-torony! olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Melyik nemzet hogyan reagál?

Történt egyszer, hogy egy külföldi nagyvárosban sétálgatva egy turistákkal megtelt utcában, egy hölgy menet közben a táskájában kotorászás közben kiejtette a tollát. Mi pedig, kellő távolságból, azzal a gondolattal játszottunk el mindezt megfigyelve, melyik nemzet hogyan reagálna az adott szituációban: (Kérek mindenkit, minden fajta rossz érzés nélkül, a legjobb humorérzékét elővéve olvassa a következő sorokat!)… Melyik nemzet hogyan reagál? olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Séta a kénköves pokolban

Nah jóóó, a címben a pokol szó elég hatásvadász lett, elismerem, bár a nyaralás során a nyári tűző napon, mikor 40 fok van árnyékban, elég közel járunk ahhoz, hogy a pokol valósággá váljon. És ha ezt megspékeli egy kis vulkáni gőz és eredeti kénkőszag, akkor már tényleg azt hihetjük valami nem e világi helyre érkeztünk.… Séta a kénköves pokolban olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Ez a legcsodálatosabb oázis Nápoly szívében

Nápolyi utazásunk alatt rá kellett jönnöm, ennél nyüzsgőbb, élettel teli várost már rég nem láttam. Ugyanis mindegyik városnak meg van a maga tulajdonsága, de Nápoly amellett, hogy néhol koszos, néhol lepukkant, néhol csodálatos és lenyűgöző, a legpezsgőbb város is egyben. Sétáink alatt az éberség volt a legfontosabb, úton útfélen… A sokadik napon, sokadik úti célként,… Ez a legcsodálatosabb oázis Nápoly szívében olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Egy darabka mennyország Dél-Portugáliában / A little piece of heaven in southern Portugal

Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan helyen szállok meg nyaralás alatt, amelynek egy teljes bejegyzést szeretnék szánni, ugyanis nyaralás szervezésnél általában a szállást a minősítés, a képek, de főleg az ár alapján választjuk ki. A legtöbb mediterrán országba való utazásnál lényeges szempont, amire oda kell figyelni, hogy külön legyen feltüntetve a szobánál, hogy privát… Egy darabka mennyország Dél-Portugáliában / A little piece of heaven in southern Portugal olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

A potyautas béka Guatemalából, a kocsonya Miskolcról és egy farsang

A minap olvastam egy érdekes cikket, miszerint egy potyautas béka érkezett a miskolci piacra egy szállítmány banán között. A Guatemalában feladott rakományban egy különleges kis béka utazott, több héten keresztül étlen-szomjan – hacsak nem dézsmálta meg a banánokat - hogy új világot lásson. https://www.nlcafe.hu/eletmod/20180115/banan-szallitmany-beka-miskolc/ Gondolom mikor kicsomagolták a szállítmányt és feltűnt neki a klíma változás… A potyautas béka Guatemalából, a kocsonya Miskolcról és egy farsang olvasásának folytatása