Séta a kénköves pokolban

Nah jóóó, a címben a pokol szó elég hatásvadász lett, elismerem, bár a nyaralás során a nyári tűző napon, mikor 40 fok van árnyékban, elég közel járunk ahhoz, hogy a pokol valósággá váljon. És ha ezt megspékeli egy kis vulkáni gőz és eredeti kénkőszag, akkor már tényleg azt hihetjük valami nem e világi helyre érkeztünk.

Így jártam én is, mikor nápolyi kirándulásunk alkalmával ellátogattunk az északabbra fekvő Pozzuoli mellett egy alvó vulkán kráteréhez, a Solfatara-hoz.

„A vulkáni utóműködések, a szolfatarának a klasszikus típusa és egyben névadója is. A szolfatara tulajdonképpen a kénes fumarolák megnevezése. A vulkáni kráter, 92 méter mély, ellipszis alakú, sík terület, melynek leghosszabb átmérője megközelítőleg 700 méter. A kráter peremét trachit és andezit rétegek építik fel. Kb. 4000 évvel ezelőtt keletkezett és utoljára 1198-ban tört ki. Az utolsó kitörés freatikus volt – a talajvíz és magma találkozásakor keletkezett gőz okozta. A vulkáni kráterben ma is látható kénes fumarolák 1913 óta működnek.” – Írja a Wikipédia.

Nos, amit én ott éreztem, azt nehéz szavakba önteni, egy hatalmas kietlen puszta rész, sárgás fehéres köves terep, tényleg, mint ahová atom csapott be, szélein körbe növényekkel, azért a természet végzi a dolgát, fás bokros részek. A kietlen terület közepén, egy-egy helyen óriási gőz felhő. És az egész területen orrfacsaró kénes szag, de olyan erősen, hogy könnyem nyálam egyben volt.

Becézett Miss Szimatként pokolian gyomorforgató volt szagolni, abból a kénes szagból az ember csak menekülne. Lehet, érdemes lenne a kapunál a belépőjegy mellé ilyen orrcsipeszeket árulni…

A területen felfedezhető egy nagyobb nyílás, amelyben még aktív vulkáni tevékenység folyik, fortyogó homokot lövell ki a kénes gőz így a sziklák körben mind sárgás színűek.

Illetve van még egy alagútszerű építmény, amely gyógyászati célokból épült. Hisz a kénes gőzöket már a rómaiak is terápiás célokra használták. Ide akár be is lehet sétálni.

Összességében megéri ide is ellátogatni, mivel örök emlék marad, és innen hazaindulva bizonyosságot nyer, hogy a “pokolból” is van kiút.