Kezdőlap, Koktélok, Terasz

Kis vakond koktél – vakond nélkül

Nos, megesik, hogy olykor – olykor félreértünk valamit. Nah de, hogy ennyire!

Történt egyszer ugyanis, hogy találtam egy isteni receptet a neten – nem, nem vadragu receptet, hanem koktél receptet. Vonzó volt az egyszerűsége miatt, a könnyű elkészítésénél már csak az ízét imádtam jobban.

Nagy sikernek örvendett a barátaink körében is, a neve pedig Moscow Mule. Jókat nevettünk, hogy mi köze a vakondnak Moszkvához, pláne a vodkához, aztán annyiban hagytuk, a végére már mindenki kis vakond koktélnak hívta.

Később aztán kiderült, hogy nevének köze nincs a vakondhoz. Jó igen, megesik, hogy olykor túl bölcsen nézünk a koktélos pohár fenekére. (Mule: öszvér, mole: vakond)

A recept viszont vakond nélkül is nagyon egyszerű, semmi másra nincs szükség, mint egy kis vodkára lime-ra és gyömbér üdítőre. Ezeket shaker-ben jéggel összekeverjük és már fogyasztható is.

Pontos arányok:

  • 4 cl vodka
  • 8 cl gyömbér üdítő
  • 2 cl limelé

Egy kis érdekesség:

Eredetileg gyömbérsörből készült a koktél még az 1940-es évek elején és rézbögrébe szervírozták.

A mendemonda szerint maga a koktél amerikai találmány, két kereskedő összefogásából jött létre, ugyanis az egyikük a Smirnoff vodkát akarta népszerűsíteni, a másik kereskedő pedig a felhalmozódott gyömbérsör készletén akart túladni. Így mindkettő nyert a koktél létrejöttén.

És szerintem mi is nyertünk egy isteni ízvilágot vele. Próbáljátok ki! Egészségetekre!

moscowmule2

Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni?

Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!

(Cikkben megjelent kép saját, felhasználása engedélyköteles)

Hozzászólás