Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Fesztivál másképp – az első részvételem a VI. Magyar Marketing Fesztiválon

Január utolsó napján megrendezésre került a VI. Magyar Marketing Fesztivál. Valamikor még november tájékán találkoztam a róla keringő hirdetéssel. Aztán eljutottam odáig, hogy minden egyes hirdetést megnyitottam, tűnődtem, milyen lehet egy ilyen rendezvény, nekem való-e, egyáltalán mit keresnék én ott, aztán decemberben végig rágtam magam az előadásokon és egyöntetűen azt éreztem, hogy igen, ott a helyem.

A rengeteg (szám szerint 26) előadás közül csupán egy- kettőt találtam, ami számomra érdektelen lehet, de még így is kíváncsi voltam azokra is.

Egyre jobban vonzott az esemény, és minél többet olvastam róla, azt éreztem, ha nem jutok el rá, biztos valami nagy szabásúról maradok le.

Aztán jött a karácsony, és ahogy mondani szoktam: csodák igen is léteznek, ugyanis meglett a belépő jegyem erre a rendezvényre. Köszönöm!

Számomra megkezdődött a visszaszámlálás, már csak egy hónap és elérünk a Magyar Marketing Fesztivál napjához. Már csak két hét, már csak egy hét, már csak két nap, tűkön ültem. Ennyire lány csupán a nagy napját várja életében. No meg ezt! Hahah

A fesztivál reggeli kezdéssel indult Budapesten a Lurdy házban. Amint odaértem a kíváncsiságom átalakult fura izgalommá és „hűha, tényleg itt vagyok” és „hűha 1499 ember van még itt rajtam kívül” érzéssé.

networking terem

A regisztráció gördülékenyen zajlott, és nemsokkal utána az előadások is megkezdődtek. Egy óriási nagy konferencia teremben voltak a nagyobb előadások, illetve mellette egy kisebb férőhelyes teremben a tematikus előadások (kb. 20-25 perces időtartamban).

A jól szervezettséghez hozzátartozott az is, hogy az előadások időben kezdődtek, érdekesek voltak, figyelemfelkeltők és mielőtt ráunhattunk volna befejeződtek.

Volt szó időgazdálkodásról, telemarketingről, Google Adwords-ről, a közösségi média bugyrairól a Facebook és Instagramról, Google mapsról, érintettük a mai világban a szövegírás és tartalommarketing lényegét, szó volt webes trendekről, SEO-król és még számos más témáról.

Sok új információt hallottam, jegyzeteltem is bőszen. Közben jöttek az impulzusok is, a jövőbeli terveimről. Mit szeretnék ezután csinálni, és hogyan szeretném megvalósítani azokat. Merre is visz az utam tovább.

Elismerem, volt olyan rész, hogy kicsit elbizonytalanodtam, hogy biztos, jó helyen járok-e, de az előadások sorai között rájöttem, ha nem is az a jövőbeli célom, amit itt megtanulok, akkor is élvezem és előszeretettel tanulok marketinget bármikor.

Lehetőségem volt arra is, hogy bepillantást nyerjek a Networking terembe, ahol hatalmas 10 fős kerekasztaloknál volt alkalmunk bemutatni magunkat, a munkánkat és ehhez mérten megfelelő üzleti partnert találni.

Nagyon hamar elszaladt az egész nap, nagyon elfáradtam, de kellemes fáradtság kerített hatalmába. A végén jó érzéssel távoztam, és jövőre szívesen fesztiválozom ismét ezen a rendezvényen!

e

Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni? Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várlak!

Hozzászólás