Nápolyi utazásunk alatt rá kellett jönnöm, ennél nyüzsgőbb, élettel teli várost már rég nem láttam. Ugyanis mindegyik városnak meg van a maga tulajdonsága, de Nápoly amellett, hogy néhol koszos, néhol lepukkant, néhol csodálatos és lenyűgöző, a legpezsgőbb város is egyben. Sétáink alatt az éberség volt a legfontosabb, úton útfélen…
A sokadik napon, sokadik úti célként, egy kolostort látogattunk meg, a belváros közepén álló Santa Chiarát. Ide jól leégve a naptól, sajgó lábakkal a sok sétától, hulla fáradtan érkeztünk meg. Az a nap volt ez, amikor a vakáció azon pontjához ér az ember, hogy már nem akar több templomot látni, nem akar több útvesztőbe kerülni, és a „láttam mindent” érzés motoszkál benne. Elég volt ennyi és üljünk le inkább.
Nos, mégis ezen a napon találtuk meg életem legcsodálatosabb helyét. Hogy az érzelmi állapotom vagy a testi fáradtságom hozta létre ezt a köteléket ezzel a hellyel, azt nem tudom, azonban az biztos, hogy ilyen nyugodt és energia teli helyen még sosem jártam.
Egy-két óra alatt sem utam el magam, csak ültem a kőpadon, a gyönyörű festett verandás folyosón és csodáltam, ahogy a falak által körbe vett kertbe tűz a nap az apácák által ültetett paradicsomokra. Én ezt a helyet éreztem a paradicsomnak. Kertje csodálatos, tele mindenféle megművelt gyümölccsel, zöldséggel, fákkal.
A Santa Chiaráról egyébként azt kell tudni, hogy egy kész egyház komplexum, amely magába foglalja a templomot, a kolostort, a kriptákat és egy múzeumot. A kolostor 1310-1340 között épült. 1953-ban lett újra építve, mivel a második világháborúban az épület majdnem teljesen kiégett a bombázások miatt.
A kolostor udvart a 14. században építették, mostani kinézetét – padjait, kútjait, falainak csodálatos festett csempéit – az elmúlt évszázadok alatt valósították meg.
Van egy helyi mondás, miszerint a majolikatéglákkal kirakott falak egy apácának köszönhetőek, igazi művész volt a hölgy, mielőtt apáca lett belőle és ezekkel a gyönyörű festett csempékkel akarta színesebbé tenni a kolostor életét.
Nos, sikerült neki, mert mindegyik kép, egy különálló történetet mesél el. Így a kolostor falai ezáltal egyedülállóvá váltak.
Itt üldögélve, megállt az idő. Hiába a nyüzsgő Nápoly belvárosának közepén voltunk, elcsendesült hely volt és hallottam minden gondolatomat. Éreztem minden érzelmemet. Mélyen beszívva azt a hűs levegőt, amelyet a falak árasztottak azt éreztem, itt maradok. Örökre.
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni? Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várlak!
(A bejegyzésben felhasznált képek mind saját készítésűek.)
Astrid blog 