Ablak a Világra, Itt - Ott (Utazások), Kezdőlap

Ezért érdemes ezt a műsort megnézni! – Tesztbeszéd forgatásán jártam

A hétvégén egy szuper izgalmas eseményen vehettem részt, ugyanis egy most indult talkshow a Tesztbeszéd forgatásán jártam.

Eltelt pár nap és még mindig mosolyogva tűnődök el azon milyen jól is éreztem magam ott. Habár egy teljesen más világ tárulkozott ki előttem mégis valahogy otthon éreztem magam benne.

A házigazda Dombóvári István, aki minden héten 4 másik sztárvendéggel beszélget.

A műsor koncepciója egy igazán remek ötleten alapszik, ugyanis egy olyan beszélgetős talkshow-t szeretett volna kitalálni Lovász László a producer, ami kicsi betekintést enged közismert emberek életébe, nem lép át határokat, hisz mindenki csak annyit mond el magáról, amennyit szeretne, a sztárvendégekhez intézett kérdések válaszaira a nézők interaktív módon szavazhatnak, majd ezek után az illetékes kifejtetheti saját véleményét, érzését a témával kapcsolatban és megoszthatja tapasztalatait.

A kérdések az élet minden területéről lettek összeszedve és a műsornak egy olyan vázát alkotja, amelyből komoly beszélgetések indulnak ki.

Így, mi nézők is jobban megismerjük egy-egy adott témában azt a művészt, akit szinte csak a bulvársajtó szubjektív ítélete alapján látunk. Az ötlet sikerességét már az is bizonyítja, ami a felvétel során kiderült, az egy asztalnál ülő egymásnak kollégáinak mondott művészek is mennyire nem ismerik egymást.

A vasárnap felvételre került műsorban Ganxsta Zolee, Csonka András, Gregor Bernadett és Péterfy Bori volt meghívva.

A műsor kérdései mind, pont olyan témákat feszegettek, amelyekre most a saját életemben is választ keresek, számtalan „aha élményben” volt részem a felvétel alatt. Mondhatni iskola a felnőtt élethez.

Ganxsta Zolee igazán kellemes csalódás volt számomra, ugyanis olyan értékekkel bíró megszólalásai voltak – igen számomra is meglepő volt – melynél szívem szerint elővettem volna egy papírt és jegyzetelni kezdtem volna. A lényeg, hogy éljünk, haladjunk, pörögjünk, sz@rjunk a világra, nemhogy „B” terv még „A” sem kell!

Hisz nincs is annál rosszabb, ha nem beszélnek rólunk – joggal állítja Csonka András és valóban igaz az is, hogy egy Kossuth díjnál, jobb egy megagigaorgazmus. Vagy mégsem?!

Fontos azt is szem előtt tartanunk, hogy a negatív kritika építő, persze érdemes megnézni kitől kapjuk, illetve a mélypontban az a legjobb, hogy a művész ki tudja használni, bele ad apait-anyait a fájdalmából és olyan maradandót alkot, amely túl szárnyal minden képességén.

Ganxsta Zolee a házasságokról is kifejtette véleményét, erről később még olvashattok itt a blogon!

Nagyot tévedünk, ha most a homlokunkra csapva azt gondoljuk: pont még egy talkshow hiányzott ennek az országnak, ugyanis az elgondolás szuper, a kivitelezés egyenesen tökéletes, elmenni oda és személyesen pedig átélni a műsort, és vágatlanul végig hallgatni a főszereplőket még nagyobb élmény.

Azok az értékek, melyeket rejt magában a műsor, főként azok a nézők kapják meg, akik a sorok közt is tudnak olvasni.

GKOT4149Lovász László és Ganxsta Zolee

Ha tehetitek, látogassatok el ti is egy ilyen előadásra és erősítsétek a közönség táborát!

A műsort pedig minden hétfőn este 21 órakor tudjátok megnézni a Spektrum Home csatornán.

Köszönöm a meghívást! Ja és ha erősen figyeltek valahol megtaláltok majd nézőközönség soraiban.

Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Vagy szeretnél egy szuper közösség része lenni?

Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!

Astrid Ajánlata:

https://astrid.cafeblog.hu/2018/07/26/fszikaaam-ez-a-californication-5-legjobb-zeneje/

https://astrid.cafeblog.hu/2018/09/03/13-utos-idezet-oscar-wilde-legjobb-konyvebol/

https://astrid.cafeblog.hu/2018/10/15/ez-szerintetek-az-5-legnepszerubb-coco-chanel-idezet/

(Képekért köszönet a Tesztbeszéd munkatársának)

Hozzászólás