Ablak a Világra, Gondolataim - 30 napos bloggerkihívásban, Kezdőlap

Hogy lett mindez Astrid?

Az előző cikkemben,

Visszatalálás – és 20 tény rólam

olvashattatok arról, hogy részt veszek egy 30 napos blogger kihíváson, miszerint mindennapra jut egy téma, amit kivesézhetünk. A mai napra pedig A blogom nevének jelentése jutott.

Eleinte mindig csak naplót írtam, és mikor egy nyilvános oldalra regisztráltam, valami olyan címet szerettem volna, ami kicsit megkülönböztet a fentlévő másik ezer bloggertől.

Még sem lehetett az a címe, hogy Naplóm. Pedig, igazán kreatív név egyáltalán nem jutott az eszembe. A „Naplóm” név, habár az sem kreatív, már az is foglalt volt.

Mivel akkor javarészt csak női témákban írtam, szerelemről, párkapcsolatról, vívódásról és minden olyanról, amit mi nők javarészt megélünk, ezért ezt a címben is érzékeltetni szerettem volna. Így megszületett az „Én is a Vénuszról jöttem” név.*

Aztán kellett a blognak egy URL cím is, ami fent a keresősávban megjelenik. Megvallom, akkor még nagyon ott volt a tojáshéj a hátsómon ezen a téren, ugyanis gőzöm nem volt arról, hogy ez mire való, milyen fontos és milyen nagyon meghatározó.

Tudtam, hogy ide is valami olyan kell, ami engem kifejez és mivel az énisavénuszróljöttem.xy.hu név túl hosszú lett volna, ezért eszembe jutott, mi lenne, ha a nevemet választanám címnek.

Aztán jött az ötletelés. Igen ám, Eszter. De ez így simán túúúl uncsiiii!

Keressünk rá külföldi megfelelőt jutott az eszembe:

Spanyolul Estrella, mint a sör, amit ott annyira szeretnek.

Olaszul Stella, mint a sör, amit itt annyira szeretnek.

Franciául Estell, mint egy szappanopera szenvedő hősnője vagy csak annak komornája.

Esther, Hester, Ester angolul hmhm…

Aztán ott volt a svéd megfelelője is: Astrid

Igen! Rögtön éreztem ez lesz az igazi. És így lettem astrid.cafeblog.hu 

(szerk.: jelen esetben pedig astridblog.com, csak a szolgáltató változott én maradtam én!)

*Később egy designváltás során a főcímből eltűnt a hosszú „Én is a Vénuszról jöttem” rész és már csak alcímként szerepel, de nem meghatározóként.

Maradtam szeretettel: Astrid.

ASTRID7

Szeretnél csatlakozni a kihíváshoz? Itt megteheted: Bloggerképző Facebook Csoport

Astrid Facebook oldalának közösségéhez pedig itt tudsz csatlakozni:  Astrid Facebook oldala

Hozzászólás