Torino jelképe, amit szinte lehetetlen nem észrevenni
Van néhány épület, amit egy idő után már automatikusan összekapcsolunk egy várossal. Párizsnak ott az Eiffel-torony, Rómának a Colosseum, Torinónak pedig a Mole Antonelliana.
Bármerre jártunk a városban, időről időre egyszer csak feltűnt a házak fölött a jellegzetes kupola és a vékony, égbe nyúló torony. Így mindenképp szerettük volna közelebbről is megnézni, sőt, ha már ott vagyunk, felmenni a tetejére.
A Mole belsejében található a torinói Nemzeti Filmmúzeum is, mi azonban most kihagytuk a múzeumlátogatást. Ármint még nem találtuk elég idősnek, hogy élvezze az olasz film klasszikusok és filmcsillagok megismerését, a panorámáról viszont nem szerettünk volna lemondani.
Eredetileg zsinagógának épült
A Mole Antonelliana történetének talán legérdekesebb része, hogy Torino ma legismertebb épületét eredetileg egyáltalán nem városi jelképnek szánták.
Alessandro Antonelli 1862-ben a torinói zsidó közösség számára kezdte tervezni, az épületből zsinagóga lett volna. Csakhogy Antonelli tervei menet közben egyre merészebbé váltak, az épület pedig egyre csak nőtt.
Végül Torino városa vette át a félkész épületet, amelyet 1889-ben fejeztek be. Későbbi átalakításokkal 1906-ra érte el mai, 167 méteres magasságát, és abban az időben Európa legmagasabb falazott épületének számított.
Ma már nehéz lenne elképzelni nélküle Torino látképét.
59 másodperc alatt Torino fölé
Mi a panorámaliftet választottuk, ami már önmagában is érdekes élmény.
Nem egy hagyományos liftaknán utazunk felfelé, ugyanis az üvegezett lift a Mole hatalmas belső terén keresztül emelkedik a magasba. Az egész út mindössze 59 másodperc, a végén pedig 85 méter magasan, a panorámateraszon találjuk magunkat.
És ott hirtelen előttünk van egész Torino.
Torino innen egészen más
Fentről nagyon jól látszik az, amit az utcákon sétálva nem feltétlenül érzékelünk: mennyire szabályos a város szerkezete. Hosszú, egyenes utcák futnak a háztömbök között, minden irányban tetők sorakoznak, távolabb pedig feltűnnek Torino zöldebb részei és a Pó környéke.
Tiszta időben pedig mindehhez az Alpok adják a hátteret.
A panorámaterasz körbejárható, így nem egyetlen pontról látjuk a várost. Érdemes végigsétálni rajta, mert minden oldalról egészen más Torino tárul elénk.
Egy torony, amit még a viharok sem kíméltek
A Mole történetéhez tartozik egy kevésbé ismert érdekesség is.
A tetejét többször megtépázta az időjárás. 1904-ben egy hatalmas vihar lesodorta a csúcson álló szárnyas alakot, 1953-ban pedig egy újabb rendkívül erős vihar a torony felső részének jelentős részét ledöntötte.
A tornyot később újjáépítették és 1961-ben (Olaszország egyesítésének századik évfordulójára) helyezték üzembe az első panorámaliftet is.
Megéri felmenni?
Szerintem mindenképpen igen. Ugyanis, ha valaki hozzánk hasonlóan nem nézi meg a Filmmúzeumot, maga a feljutás és a panorámaterasz viszonylag könnyen beilleszthető egy torinói városnézős napba.
Fentről viszont kapunk egy olyan képet Torinóról, amit az utcák között sétálva egyszerűen nem lehet látni.
És amikor utána újra elindulunk a városban és valamelyik utca végén megint feltűnik a Mole jellegzetes tornya, már egészen más ránézni.
Hiszen néhány órával korábban még mi néztünk le onnan Torinóra.
