Ablak a Világra, Gondolataim - 30 napos bloggerkihívásban, Kezdőlap

Három személy, akire büszke vagyok

A bloggerkihívás mai feladata: Három személy, akire büszke vagyok.

Nos, ez megint igencsak nehéz feladatnak bizonyult, tudom, ne panaszkodjak folyton, hanem írjam, amit gondolok. Hát jó! Szerintem a feladat jó, ötletes, ki ne tudna kapásból felsorolni három személyt az életében, akire nagyon büszke.

Hmm én! Mégpedig nem azért, mert nincs három ilyen személy az életemben, hanem azért mert olyan kisstílű csak három személyt kiválasztanom és arra azt mondanom, hogy rájuk vagyok büszke.

Most kit válasszak?

Anyumat vagy Apumat, akik felneveltek, akiket imádok, és akik mindig mellettem álltak.

Vagy Anyai ágról Nagyimékat, akik most 81 évesek, de olyan erősek és olyan hihetetlen energiával bírnak, az életszeretetük példaértékű. Vagy apai ágról másik Nagyimékat, akik habár korán elmentek, mégis mindenük volt a család és akik imádtak minket unokákat.

Mondhatnám a Férjemet is, aki szintén mindenben mellettem van jóban-rosszban, már tíz éve. És úgy szeret, ahogy vagyok, elviseli minden apró nyűgömet kirohanásomat és idegesítő szokásaimat. Akivel oltári jókat lehet beszélgetni, figyelmes és minőségi időt lehet vele eltölteni.

Vagy testvér híján mondjam az Unokatesóimat, akik olyanok mintha az igazi tesóim lennének, akikkel imádok bulizni, beszélgetni, és szuper jó fejek.

Vagy a Barátaimat, akik szintén mindig mellettem állnak. Még ha távolból is, de nyomon követik a botladozásaimat és ott segítünk egymásnak ahol tudunk.

Vagy írhatnám a Főnökömet is, akiről bátran példát lehet venni, az optimizmusáról, arról hogy mindig vannak határozott céljai, és még ha padló felé veszi is az irányt, sosem adja fel.

Igen, ennyi remek emberrel körülvéve kisstílűség lenne csupán hármat kiválasztani.

Szóval köszönöm, hogy vagytok nekem  és mellettem álltok! És igazán büszke vagyok, hogy hozzátok tartozom!

Astrid

6.1

Szeretnél csatlakozni a kihíváshoz? Itt megteheted: Bloggerképző Facebook Csoport

Astrid Facebook oldalának közösségéhez pedig itt tudsz csatlakozni:  Astrid Facebook oldala

(Kép:https://www.pexels.com/photo/ground-group-growth-hands-461049/)

Hozzászólás