Ablak a Világra, Ünnepi, Kezdőlap, Kristály

Új utakon 2020-ban

Számomra minden december csodákkal bír. Csodával azért, mert el tudja hitetni velünk, hogy végéhez érve ennek az évnek nem csak egy hónapot, nem csak egy évet zárunk le, hanem egy egész fejezetet az életünkből. Olyasmi, mintha minden éven egy utazás végéhez érnénk, és minden rossz, ami történt velünk, azt most lehetőségünk van magunk mögött hagyni.

Ha magányosak voltunk az új évben társra lelünk, ha betegek voltunk, az új év a gyógyulást hoz, ha reményeink összetörtek az új év, új célok fele irányít majd. Ha volt olyan kapcsolatunk, ami megromlott, az új évben tovább tudunk majd lépni. Minden alkalommal érezhetjük a lezárás lehetőségét.

Számomra most a december különösképp csodákkal bír. Az életem egy teljesen új szakaszába érkezett és most tudom azt, hogy az újév nem lezárást hoz, nem egy új élet reményét nyújtja, hanem valami olyan izgalmakkal és örömökkel teli utazást indít el, amelyet folytatólagosan élünk tovább, mostantól kezdve.

Ez a változás némileg kihat a blog állandó fenntartására is, furcsa módon – végig futva a rengeteg cikken, megfájdul picit a szívem, hogy írásaim száma ennyire lecsökkent az utóbbi időben, mégis jó érzéssel tölt el, hogy ha sokszor nincs is mondanivalóm, mégis van egy hely, ahol kifejezhetem magam és gondolataim megmaradnak. És ha jön egy szikra, mindig van hová visszatérnem.

pexels-photo-834894 (1)

Maradok továbbra is grafomán hű írótok: Astrid

Kellemes karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog új esztendőt kívánok minden kedves Olvasómnak!

Szeretnél az új évben egy szuper közösség tagja lenni? Gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához. Szeretettel várunk!

Kép: http://www.pexels.com/photo/close-up-photograph-of-two-person-holding-sparklers-834894/

Hozzászólás