Ablak a Világra, Kezdőlap

Hogy mivel szöszmötöltem eddig?!

Ez az első bejegyzésem itt, az új blog felületen. Nagyon vártam már, hogy elkészüljön, pedig azt hittem, hogy közben is fogok tudni a betűimre figyelni, de rá kellett döbbennem, hogy amíg nem áll teljesen készen a felület, addig semmi más nem tud foglalkoztatni, csakis a rendrakás, helyreigazítás. Egyszerre akartam mindent, hogy egyből minden a helyére kerüljön. Kicsit olyan ez, mintha szőnyeget választanék abba a nappaliba, aminek még a falai sem állnak. Haladjon csak minden szépen sorjában!

Larisa Koshkina képe a Pixabay -en

Az első sokk hatás akkor ért, amikor rájöttem, hogy a régi cikkeimben a kép helyén egy üres folt van. Kb. az én agyam is foltot kapott, mivel a képek újra feltöltése rengeteg munka, az első felháborodásom után lelkiszottyal álltam neki az egésznek. Képet kerestem, forrást jelöltem, feltöltöttem, helyre igazítottam.

Csak a folyamat közben jöttem rá, ez sem történhetett véletlenül, hisz egy-egy cikk újra olvasásával egyre jobban visszazökkentem a régi kerékvágásba.

És habár még nincs minden bejegyzéshez kép hozzárendelve, örömmel végzem el ezt a feladatot és még a szájzáram is feloldódott. Yupiii!

Hamarosan újra jelentkezem, hisz rengeteg mesélni valóm van: utazás, kirándulás, filmek, szórakozás, babóca, költözés, új tapasztalatok stb.

Addig is nagy ölelés és köszönöm, hogy velem tartotok!

– Astrid –

Ha szeretnél csatlakozni szerény, de annál szuperebb kis közösségünkhöz, bátran megteheted itt az Astrid Facebook oldalának linkjén. Szeretettel várlak, hozd magaddal a barátaidat is!

Főkép Pavlofox képe a Pixabay -en. 

Hozzászólás