Ismét közeledik a szilveszter és mindjárt vége az évnek, lencsefőzés közben ismét számot vetünk azzal, mit is vittünk véghez idén. Elkezdjük leltározni a sikereinket, az eredményeinket, a kapcsolatainkat és számot akarunk mindenből kihozni.
„A fölnöttek ugyanis szeretik a számokat.” Ahogy A Kis herceg című könyvben írja.
Most én is lehetnék igazi felnőtt, és mérhetném az évemet számokban, elmondhatnám, hogy az év elején azt a célt tűztem ki, hogy a blog érje el az 50.000 nézettséget (én kis naiva), ehhez képest pedig most decemberben már 80.000 lett ez a szám. (Ezer köszönet és nagy ölelés érte Nektek!)
Vagy mondhatnám azt, hogy decemberrel bezárólag 1490 követője van a blog Facebook oldalának,
„de mi, akik megértjük az életet, mi bizony fütyülünk a számokra!”
Így nem is szeretném a bejegyzéseimet számokkal behatárolni Nektek, mennyiségekkel traktálni és azáltal megítélni, hogy sikeres volt-e az év vagy sem.
Sűrű egy év volt ez tény, történt benne rengeteg minden és remélem jövőre is hasonlóan sok élményt tudok megosztani Veletek!
Az éven rengeteg új barátom lett, akikre külön büszke vagyok! Létrehoztunk egy új Facebook csoportot: Csakazértis Nő – nem csak Nőknek , ahol igazán csajok lehetünk és ahol egymásnak mindenféle támogatást meg tudunk adni.
És így év vége felé egy másik csoport is létre jött, amelynek köszönhetően PinkAnyuval még közelebbi barátságba kerültem.
Legyél pozitív! Szép képek, idézetek, gondolatok, cikkek, viccek
Az éven sikerült több bloggertársammal is összetalálkozni, aminek rendkívül örültem:
Ismét meghívást kaptunk egy hotelbe egy wellnessnapra, ami szintén szuperül sikerült és igazán sokat dobott a munkánk kitartásában.
Megrendezésre került az idei Cosmpolitan Blogger Day is, ahol még szorosabbra tudtuk fűzni a szálakat:
(KissEmese, Különc Királylány, Astrid, Life In Motion, Kapcsolathekker)
Aztán volt még itt rengeteg más program is:
https://astrid.cafeblog.hu/2017/03/28/automobil-tuning-show-2017-astrid-szemszogebol/
https://astrid.cafeblog.hu/2017/08/26/filmbeillo-portugal-tengerpartok-nem-csak-szerelmeseknek/
És természetesen alkottunk megint konyhában, bárpultnál egyaránt:
Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy szuper év volt és januártól folytatjuk!
Sikerekben és szeretetben gazdag BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT kívánok!
Szeretnél 2018-ban napi tartalommal gazdagodni az Astrid Facebook oldala által? Gyere és csatlakozz! Szeretettel várlak!