Születésnapi ajándékként Szabó Magda „Magdaléna – A másik Für Elise nyomában” című legújabban megjelent könyvét kértem. Izgatottabban vártam, hogy megkapjam, mint gyermekként a karácsonyi ajándékokat.
A „Für Elise” folytatásaként gondoltam a könyvre. Az ugyanis egy nagy sikerrel bíró regény lett, és később úgy hallottam, hogy elkezdte a könyv második részét is, de az írónő elhunyt mielőtt a várva várt remekmű teljesen elkészült volna. Én naiv azt gondoltam, nem hiányzik olyan sok belőle és a hagyatékából előkerülve csak picit ki kell pofozgatni, stilisztikázni, néhol javítani és már mehet is a boltok könyves polcaira. Nos, ez nagy tévedés volt részemről.
A könyv nagyon csekély részlete valóban a hagyaték között volt, azzal a sok mással is, amiből végül összeállítottak egy kötetet és az került ki a polcokra.
Persze, közel sem azzal a tartalommal, amit vártam, vagy amire az első kötet után számíthat az ember.
Ugyanis a könyv tartalmán több ember dolgozott, a hagyatékában fellelhető mozaikdarabokból. A története az írónő Bécsben töltött éveit meséli el, az eredeti mű töredékeiből, korábban adott interjúiból, illetve a nemrégiben előkerült titkos német nyelvű leveleinek fordításából, melyeket egykori szerelmével váltottak.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy végigolvastam a könyvet, és lehet nem is fogom, már egészen az elején szembesültem azzal, hogy a továbbiakban valaki egykoron féltve őrzött személyes – akár baráti akár szerelmi – leveleinek töredékébe fogok belekontárkodni, anélkül hogy maga a tulajdonosától engedélyt kaptam volna rá. És így, hogy már nem él, még rosszabb.
Olyan ez, mintha az utódóm később a személyes naplómból szemezgetne részleteket és adná közkézre. Ismerjük el, ha Szabó Magda ezeket a leveleket a nyilvánosságra szerette volna hozni, lett volna rá számos lehetősége és alkalma is.
Most, hogy közeleg a 101. születésnapja (október 5.) úgy hiszem, választok inkább egy régebbi általa megírt, de számomra már feledésbe merült könyvet és mint a legtöbb alkalommal, mikor újra olvasok valamit, ebben is fel fogok fedezni újabb tapasztalatokat.
Tetszett a bejegyzés? Érdekelnek hasonló tartalmak? Az Ablak a Világra menüpont alatt hasonló témákban kedvedre válogathatsz!
Az Astrid Facebook oldalhoz csatlakozva pedig naprakész tartalommal lehetsz egy szuper közösség tagja! Szeretettel várunk!
Bejegyzésben saját képeket használtam.
Astrid blog 
“Ismerjük el, ha Szabó Magda ezeket a leveleket a nyilvánosságra szerette volna hozni, lett volna rá számos lehetősége és alkalma is.”
Arra is lehetősége lett volna, hogy megsemmisítse, ha nem akarta volna, hogy halála után nyilvánosságra kerüljenek.
A fennmaradt leveleknek, naplóknak ez a dolguk.
Az utókornak szánt üzenet, korrajz. Tanuljunk belőle.
KedvelésKedvelés
Valóban van igazság abban hogy megsemmisíthette volna, de igazából nekem is van számos naplóm, melyeket nem semmisítek meg és valljuk be sosem lehet tudni mikor esik le az a bizonyos tégla… mindenesetre nem szeretném, ha családomon kívül ország világ olvasná személyes üzeneteimet, naplóba lejegyzett gondolataimat. Illetlenség lenne 😉
KedvelésKedvelés
Akinek van gyermeke, az bizonyára megszűri, hogy mit ad át a kortárs nyilvánosságnak és mit nem. Ez egy híres, ismert ember esetében lényeges momentum.
Szerintem az írónő tudatában volt annak, hogy a hagyatékát egyszer feldolgozzák. Ő mindig nyílt szívű volt és szerintem nem volt szándékában megsemmisíteni a leveleit. Tudta Ő, hogy mit csinál. 🙂
Az ember bizonyos kor után már tudja, – még csak 90 évesnek sem kell lenni, – hogy mit őrizzen meg, ill.mit semmisítsen meg a személyes dolgaiból, múltjából. Elég a saját emlékezet.
A szó elszáll, az írás megmarad és ki tudja milyen utat jár be. 🙂
KedvelésKedvelés
Nekem ez szentségtörésnek tűnik. Mintha kirabolnám a fiatalságát, mintha hullarablást követnék el. Akik ezt megtették, nyilván jó okkal tették: nagy lóvét vártak tőle. Ők az igazi hullarablók.
KedvelésKedvelés