A 30 napos bloggerkihívás mai cikk ötlete egy igazán sarkalatos téma minden ember számár: Piercing vagy tetoválás?
Nos nekem egyik sincs, azontúl, hogy másokon nagyon tetszik, és nagyon szép, ízléses darabokat is szoktam látni.
Na de hogy rajtam mégis miért nincs? Ennek, egy nagyon egyszerű oka van, nem szerettem volna magamon olyat, amit nem tudok eltüntetni, ha megunom. És fiatalként elég gyakran változtatja az ember a véleményét.
Különben még tini koromban anyum állandóan azzal „kergetett”, hogy csináltassunk tetkót nekem (lehet közösre is gondolt, a lényeg, hogy legyen). Mindig mondogatta, hogy megkapom szülinapomra, ha nem arra, akkor névnapomra, vagy csak úgy.
Győzködött milyen nagyon szuper lenne, egy pici alakzat a hátamra vagy a bokámra vagy valahová, ahová csak szeretném. Mondanom sem kell egyáltalán nem szerettem volna sehová. (Mondhatnám, hogy egy igazán jó nevelési taktikát választott, de szerintem ő tényleg akarta, és ha magának akarna, miért is hagyjon ki a jóból?! Sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom! Hahaha)
Az akkori barátnőim áldásnak tartották a felfogását, mivel ők úgy könyörögték/harcolták ki otthon az engedélyt. Így lettek a derekukon, lapockáikon, nonfiguratív, vagy éppen kínai írásjelek felvarrva. Nem tudom, ma már, hogy tekintenek rá.
A tetoválás egy elég állandó dolog. Valamit szimbolizálnia kell, egy jelkép, amit viselsz a testeden, míg az össze nem fonnyad. Jó esetben. Rossz esetben kétszer annyit költesz rá, hogy eltüntesd. Persze mindig van választása az embernek.
Egy időben viszont, volt, hogy piercinget szívesen rakattam volna a nyelvembe. De miután fúrattattam egy második lyukat a fülembe, és az semmi mást nem csinált, csak gyulladt addig, amíg nem hagytam újra összeforrni, letettem ezekről az önkínzásokról. Jobb a békesség a testemmel gondoltam.
Aztán teltek-múltak az évek, és tavaly jött egy villanásnyi gondolat újra a tetkós témában. Határozottan el tudtam képzelni magamon vagy egy végtelen nyolcas jelet, vagy egy szép betűkkel formált szót.
A szó nem más lett volna mint, az, hogy ELMÚLIK.
A csuklómtól picit fentebb ment volna a karomra. Vagy a végtelen jel, vagy a szó, egyik csak.
De szerencsém volt, mert sikerült átrágni rendesen a témát, ugyanis amikor egy igazán bölcs barátnőmnek ezt elmondtam, és ő kifejtette a véleményét (úgy, hogy neki is van varratva), én is megvilágosodtam általa.
Azzal, hogy az ELMÚLIK szót választottam, én arra gondoltam, hogy minden rossz dolog elmúlik. Ő viszont rávilágított arra, hogy kiíratni magamra, hogy ELMÚLIK egy igazán negatív inger szó lenne. Ugyanis nem csak a rossz múlik el, hanem a jó is, a boldog percek is, és miért akarok mindezzel nap, mint nap minden percben szembesülni?!
Igaza volt. Ezzel el is múlt a fellángolás, hogy ezt a szót tetováltassam magamra. Elmúlt a végtelen jel felvarratásának ötlete is. Így megelégedtem ezzel a laptopomon:
Ne felejtsetek mindig van más választásotok!
Szeretnél csatlakozni a kihíváshoz? Itt megteheted: Bloggerképző Facebook Csoport
Astrid Facebook oldalának közösségéhez pedig itt tudsz csatlakozni: Astrid Facebook oldala
(Főkép forrása: https://www.pexels.com/photo/crop-hands-holding-each-other-5838809/)
Astrid blog 