Ablak a Világra, Gondolataim - 30 napos bloggerkihívásban, Kezdőlap

A legrosszabb szokásaim

A 30 napos bloggerkihívás 19. napjához értünk. A legrosszabb szokásaimról kell színt vallani. Ezt éppoly nehéz bevallani, mint azt, hogy mitől félek a leginkább.

Ebadta félelem

Nos tény és való, mint minden embernek nekem is nagyon sok rossz szokásom van, kicsit körbe kérdeztem a velem együtt élő – vagy régebben együtt élő – illetékes család tagjaimat és a következőket kaptam:

  1. Gyakorta széthagyom a papírzsepijeimet

Régebbi szokásomról van szó, tény, hogy rémesen idegesítő lehetett, hogy anyum akármerre ment otthon a lakásban, mindenhol egy zsepibe botlott. Manapság azért ez már változott, mióta külön költöztem, már nem árasztanak el minket a papírhalmok (csak nagyon ritkán).

  1. Kacsaúsztató a fürdőszobából

Mikor férjemet kérdeztem milyen rossz szokásaim vannak, egyből rávágta, mondjuk az, hogy miután lezuhanyzom, a fél fürdőszoba (na jó az egész, mivel kb. 3 négyzetméterről van szó) vízben úszik, feláztatom a falat, kipocsolom a vizet. Mint egy szökőkút, úszik körülötte minden. Csoda, hogy még a szomszéd nem jött fel szólni, hogy jóból is megárt a sokkk.

19.2

Pete Linforth képe a Pixabay -en.

  1. Sárga bögre, görbe bögre

Erre csak ma reggel eszméltem rá, ez is milyen rossz szokás. Reggelente két pohár is az én jegeskávézási szokásaimnak esik áldozatul. Nos kérem szépen, ez úgy szokott történni, hogy vizet forralok ugyanis instant kávézásra kaptam rá egy pár hónapja. Így az egyik pohárba belekeverem a kávéport, a másikba jeget rakok és kis várakozási idő után ráöntöm a már nem túl forró kávét. Egyből két pohár landol a mosogatóban. Hm-hm!

Nos, szerintem ennyi elég lesz a vallomásokból, nem is untatlak tovább titeket a rossz szokásaimmal.

A konklúzió az lett így a cikk végére, hogy habár számtalan rossz szokása van egy embernek, mégis rettentő jó érzés, hogy ezekkel együtt, vagy pont, hogy ezek ellenére van, aki akar is, és szeret is velünk élni.

Szeretnél csatlakozni a kihíváshoz? Itt megteheted: Bloggerképző Facebook Csoport

Astrid Facebook oldalának közösségéhez pedig itt tudsz csatlakozni:  Astrid Facebook oldala

Hozzászólás