Kezdőlap

„Az idő nem gyógyítja be a sebeinket. A gyógyulásunk azon múlik, mihez kezdünk az időnkkel.” – A döntés – Edith Eva Eger könyvéről

Korábban volt egy bloggerkihívás, amelynek egyik témája „Egy könyv, ami befolyásolta az életemet” volt, a cikket itt olvashatjátok:  https://astridblog.com/2019/08/05/egy-konyv-ami-befolyasolta-az-eletemet/ És ha most kellene azt a bejegyzést megírnom, akkor Edith Eva Eger - A döntés című könyvét választanám. Korai kijelentés lenne, hogy az életemet teljesen megváltoztatta, viszont a gondolkodásom egy részét igen, ugyanis a könyv rengeteg… „Az idő nem gyógyítja be a sebeinket. A gyógyulásunk azon múlik, mihez kezdünk az időnkkel.” – A döntés – Edith Eva Eger könyvéről olvasásának folytatása

Ablak a Világra, Kezdőlap

Hogy mivel szöszmötöltem eddig?!

Ez az első bejegyzésem itt, az új blog felületen. Nagyon vártam már, hogy elkészüljön, pedig azt hittem, hogy közben is fogok tudni a betűimre figyelni, de rá kellett döbbennem, hogy amíg nem áll teljesen készen a felület, addig semmi más nem tud foglalkoztatni, csakis a rendrakás, helyreigazítás. Egyszerre akartam mindent, hogy egyből minden a helyére… Hogy mivel szöszmötöltem eddig?! olvasásának folytatása