Ablak a Világra, Kezdőlap

Boldogkőváralja öt momentuma

Go52 projekt a neve annak a lehetőségnek, amelyben bloggerként részt vehettem. „A négy országos projekt célja az, hogy a kárpáti régió élő kulturális örökségét őrizze és támogassa…” (írják a honlapon)

Már önmagában a lehetőségtől is nagyon boldog voltam, hogy bloggerként lehetek valahol jelen, főleg miután megtudtam, hogy a helyszín sem áll messze a szívemtől.  

Cél: Borsod – Abaúj – Zemplén megyében az Abaúji régió (korábban az Aba nemzetségről, illetve az általuk épített Abaújvárról kapta nevét) megismerése és megismertetése.

Habár tősgyökeres miskolci vagyok, mégis örömmel fedeztem fel a tőlünk csupán 50 km-re lévő területeket, szállásunkat Boldogkőváralján választottuk, így utazásunk első napján ez lett a célirány.

Szállásunk a Mandala ház, rendkívül jó választásnak bizonyult, ide máskor is szívesen térünk vissza.

A szobák otthonosak, modern elrendezése van, az egész ház jól felszerelt és tágas. Gyerekbarát, ami igazán szívet melengető tud lenni, és ami a legfontosabb, hogy nagyon tiszta!

Érkezésünkkor Ármin egyből lecsapott a hintára, és miután sikerült őt onnan kikönyörögni, gondoltuk, ebédelünk egyet a közeli Castrum Boldua középkori étteremben. De a nagy hévben észre sem vettük, hogy mennyire korán van, így az étterem még zárva volt.

Viszont a parkoló mellett felfedeztünk egy kiülős teraszt, a Napnyugat kávézó nemrég nyitotta meg kapuit.

Házi ribizli és házi szeder szörp

A tájban gyönyörködve és az isteni kávénkat szürcsölgetve ébredtünk rá, drága Árminunk még némileg leragadt a hinta gondolatánál, és persze ezt hangosan a tudtunkra is adta… mindenki tudtára.

A Mandala Ház őt is elvarázsolta. És mivel neki is nyaralás a nyaralás, ezért engedtünk az alkunak. Visszamentünk a szálláshelyre hintázni. Micsoda öröm volt… gondolhatjátok!

Aztán az alku második fele is teljesült, ugyanis miután tényleg szédülésig hintázott, visszaindultunk felfedezni a vidéket. Első állomás a közelben lévő BESTILLO Pálinkaház volt.

Van az a mondás: “amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.” No itt a BESTILLO-ban aztán valósággá válik ez, ugyanis mindkét termékből lehet kapni.

Ám nem csak vásároltunk, hanem betekinthettünk a pálinkafőzdébe is egy kóstolás keretein belül. Nagyon izgalmas volt látni a pálinka készítésének folyamatát. Az udvaron álló hatalmas tartályokat, aztán a főzőhelyiségben lévő berenedzéseket. Milyen zárt technológiával és gondos odafigyeléssel készül ez az isteni nedü. Látni, hogyan lesz a gyümölcsből egy igaz Hungarikum.

Aki ezen a vidéken jár, tényleg nem szabad kihagynia ezt a programot!

A következő helyszín a Boldogkői Vár lett. A táj szépsége magáért beszél. Azt hiszem, ezt inkább látni kell, mint olvasni:

Boldogkő Vára

„A Zempléni-hegység lábainál fekvő, barackfák és sudár feketefenyők öleléséből magasba emelkedő, sziklára épített romantikus lovagvár…” írják a Boldogkő Vára honlapon.

Annyi szeretet van ebben az egy fél mondatban, és aki ott jár, az tudja, hogy mennyire igaz. A parkolótól a várkapuhoz vezető út csodálatos. A kilátás, a fák, az út egyszerűen tökéletes:

A vár maga minden bizonnyal a tatárjárás után épült. Az első oklevélben 1282-ben Castrum Boldua néven szerepelt még. A hely magában hordozza a boldogságot, nem csak a neve miatt, hanem a köré épített monda miatt is, amit itt olvashattok el:

A vár különlegessége a Déli torony alatt lévő megfigyelő bástya és az odavezető palánkfal. Boldogkőváralja klasszikus védjegye lett a következő kép:

A felsővár északi pontján található a palota, amelyet korhűen berendeztek az odalátogatóknak.

A vár bevétele után egy fejedelmi vacsorát költöttünk el a korhű Castrum Boldua étteremben. Az ételei választékosak és isteniek, habár étel kritikus nem vagyok, egy biztos, Anton Egó elégedett lenne – nekem ez a rálátásom!

Mindezek után, otthon a szálláson természetesen még hintáztunk, közben pedig izgatottan terveztük a következő napot, amiről hamarosan szintén hozom az élménybeszámolót.  

Visszatekintve erre a napunkra ismét csak azt tudom mondani, továbbra is hiszek abban, hogy semmi sem történik ok nélkül. A napunk így volt kerek és egész, hálás vagyok ezekért az élményekért!

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél egy szuper közösség része lenni, gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához vagy megtalálsz még az

Instagramon: @astride99

Tiktokon: @somogyieszter9

Szeretettel várlak!

Hozzászólás