Nagyon sokszor elgondolkodom, milyen érdekes, hogy el tudunk éldegélni a saját kis világunkban. Eljárunk dolgozni, visszük a gyereket (már aki) oviba, suliba, megyünk boltba, plázába, esetleg konditerembe, néha beülünk enni, inni stb.
Ismerünk egy pár helyet még a lakóhelyünkön kívül, évente egyszer-kétszer valami flancos külföldi hely után nézünk (jó igen, bevallom, én is nagyon szeretem, hogy kizökkenhetek a magyar mindennapokból) hogy nyaraljunk is.
Közben pedig, észre sem vesszük, hogy nem is olyan messze tőlünk, egy egész felfedezetlen világ vár még ránk.
A múlt hétvégén én is ezzel szembesültem, mikor egy számomra kedves csoporttal, olyan helyre mentünk kirándulni, ahol még sosem jártam, pedig egyáltalán nincs messze a lakóhelyemtől.
Azon a szombaton, a Miskolctól negyvenöt kilométerre fekvő Gömörszőlős lopta el a szívemet.
Gömörszőlős. Ez az igazi gyöngyszem, egy kis zsáktelepülés Borsod megyében, Putnok járásában fekszik, a szlovák határ mezsgyéjén.
„A régi neve, Poszoba, 1906-tól lett Gömörszőlős. (…) Egykor Gömör és Kis-Hont vármegyében a tornaljai járáshoz tartozott. A trianoni békeszerződés érzékenyen érintette, mivel a község nyugati széle országhatár lett, az ezen túli területek Szlovákiához kerültek, többek között a község erdőinek nagy része is. Ettől kezdve a falu Borsod vármegyéhez és a putnoki, később az ózdi járáshoz tartozott. 1991-től önálló község. Ma Gömörszőlős az egyetlen magyarországi település, ami nevében még őrzi a történelmi Gömör és Kis-Hont vármegye nevét.” (Ezt állítja a wikipedia)
Megérkezésünkkor már látszódott, hogy ez a település más, mint a többi, na jóóó, lehet közhelyesen hangzik, de a kis utcákban a rendezett udvarok, a tulipános kerítés mind ezt mutatta.
A társaság programja aznap Gömörszőlős határában egy séta volt.
Egy séta, amelyről én teljesen másképp gondoltam milyen is lesz. Ismertek már, nem vagyok az a sportos alkat és természet sem, így a második kanyarban bevallom, majd kiköptem a kalimpáló szívemet. A két évesem még bírta a strapát… hm – hm, ő nem az anyjára ütött (hahah).
Persze a figyelmem a fuldokló szervezetemről teljesen háttérbe szorult, mikor hátra fordulva megláttam azt a meseszép tájat. Nem is tudom leírni azt a csodát, ahogy a dombok összeérnek, zöldell a fű, a felhők pedig bárányokként sorakoznak felettünk. De a tájleírást meghagyom Fekete Istvánnak, inkább mutatom:
Ki sem találnátok, a csodaszép táj vizslatása közben mi lehetne még idillibb?! Persze, hogy egy keresztül vágtázó hatalmas gyönyörű szarvas. Óriási agancsokkal pillanatokon belül átvágtázott a dombok között, olyan kecsesen és könnyedén szökellve, én még mindig kiköpni készültem a tüdőmet.
Sétánk során fellelhettünk itt honos csodálatos virágokat is, mint például a bíboros kosbor, hazánk féltve őrzött kincse, a boldog asszony papucsa, nőszirom és gyöngyvirág.
Aztán tovább mentünk, beértünk egy erdős részbe, az erdő egyik fele már Szlovákia. Ez a fákat nem hatotta meg, mindössze csupán csak egy betonoszlop jelzi, az ember megint itt járt…
A fák között bolyongva egy olyan csertölgyre lettünk figyelmesek – az egyik csoporttársunknak köszönhetően – amelynek törzsén fagyléc volt. A csertölgyeknél ez nem ritka jelenség, a téli mínuszokban „hajlamosabb a fagyrepedésre, szélsőséges hidegek hatására a fatest a bélsugarak mentén felreped. A kialakuló hegszövetek ellenére a repedés többször is megismétlődhet. Így alakul ki a sajátos ormójával a törzs hossztengelyével párhuzamosan futó, több méter hosszúságot is elérő fagyléc. A fagyrepedés mentén fertőzési kapu nyílik a különböző gombák számára is.” (Segített ki a szaknyelvvel faipari oldal)
Mindezek után hatalmas kört leírva visszaértünk a faluba.
Ebéd után a helyi kis boltba – ahol házi készítésű lekvárt, szörpöt és egyéb hazait is lehet vásárolni – ültünk be kávézni. Mindenki rendkívül barátságos és kedves volt. Ez a nap annyira feltöltött, hogy még mindig csordultig tele a szívem. És persze nem csak a táj szépsége tette különlegessé ezt a napot, hanem maga a társaság is! Köszönöm nektek, hogy Veletek lehettem!
Jaj, persze a legkisebbről majdnem megfelejtkeztem, rendkívül büszke vagyok rá, a csapat a túra után Ármint kikiáltotta a túra hősének, picuri lábain pár kilométert lenyomott, a többit pedig megsegítettük neki.
Ha kedvet kaptatok a vidék felfedezésére, bátran látogassatok el ide, nagyon vendégszerető fogadtatásban lesz részetek! A túra mellett bővelkedik még ez a hely látnivalókkal és programokkal.
A képen a Gömörszőlősi Néprajzi Gyűjtemény látható. (http://www.gomorszolos.hu/)
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél egy szuper közösség része lenni, gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához vagy megtalálsz még az
Instagramon: @astride99
Tiktokon: @somogyieszter9
Szeretettel várlak!
Astrid blog 