Ablak a Világra, Kezdőlap

„Húzd meg a malac farkát!” – Újévi szokások

Korábban már volt arról szó, milyen népi hagyományok, illetve babonák övezik az év utolsó, illetve az új év első napját. Mik azok a dolgok, amiket semmiképp ne tegyünk meg ezeken a napokon:

Most azonban arra gondoltam, összeszedem mindazt, amit érdemes csinálni szilveszterkor illetve újévkor:

A népi hagyományok szerint szilveszter estéje is alkalmas a férj jövendöléshez, a Luca napi gombóc megfőzése ilyekor is járja! Hajrá csajok, elő a liszttel és a cetlikkel!

Szilveszter éjszakája is varázserővel bír, ilyenkor minden kívánság, gondolat hatványozottan teljesül.

Miután éjfélt üt az óra, jó, ha egy csókkal pecsételjük meg a következő évet.

Majd érdemes az újévet hangos dudaszóval köszönteni, hogy az ártó szellemek elriadjanak a háztól.

Koccintsunk pezsgővel (is), mert a pezsgő régen a gazdagságot szimbolizálta, legyen jelen ez a luxus érzet a következő évben is!

Nagymamáink korában éjfélkor hagyomány volt meghúzni a malac farkát, hogy bőség és szerencse kísérje az újévünket. (nehezen kivitelezhető, főleg itt a társasház lakóinak…)

Újév reggelén hideg vízben kell mosakodni, hogy egész évben szerencsések és szépek maradjunk!

Figyeljünk az étkezésekre is! Lencsét, disznót mindenképpen fogyasszunk, ha azt akarjuk, hogy elegendő pénzünk legyen az újesztendőben. A régi szokások szerint a kenyér megszegésével biztosíthatjuk, hogy a családnak egész évben bőségesen lesz mit ennie.

A hiedelem az üzletemberekre is gondolt, ugyanis nekik érdemes sok gyümölcsöt fogyasztani az év első napján, hisz akkor lesz csak igazán gyümölcsöző a vállalkozásuk. Alma fogyasztása esetén érdemes megszámolni a magvakat, ahány mag jut valakihez annyi sikeres dologban lesz része.

Fontos, hogy újév napján csak olyan dolgokkal foglalkozzunk, amivel egész évben szívesen múlatjuk majd az időnket. Pihenjünk sokat, szánjunk időt a hobbinkra is, kapcsolódjunk ki!

A legjobb az, ha az első vendég a háznál egy fiatal férfi, ő kívánjon elsőként boldog újévet, akkor szerencsés lesz a ház népe egész esztendőben!

Egészségben, sikerekben, és szeretetben gazdag boldog új esztendőt kívánok!

-Astid-

Ha tetszett a bejegyzés és szeretnél egy szuper közösség része lenni, gyere és csatlakozz az Astrid Facebook oldalához vagy megtalálsz még az

Instagramon: @astride99

Tiktokon: @astridblog.com

Szeretettel várlak!

Főkép: https://pixabay.com/hu/photos/malacka-malac-boldogs%c3%a1g-3045288/

Hozzászólás