Ablak a Világra, Ünnepi, Kezdőlap

Pá 2018!

Végre vége a 2018-as évnek! Azt kell, hogy mondjam, nem kis túlzással, talán ez az az év sokunk számára, amelytől könnyes szemmel úgy veszünk búcsút, hogy ezek nem bánat könnyek, hanem inkább örömkönnyek.

Mindenki abban reménykedik, a 2019-es év sokkal jobb fordulatokat hoz az életébe, nos, én kívánom, hogy ez így legyen és a 2019-es év mindenki számára legyen felüdülés, álmaink teljesülése, tele boldogsággal, egészséggel és örömmel!

Mivel december végénél járunk és akármennyire is el akarjuk zavarni ezt az évet, muszáj picit visszatekinteni az elmúlt hónapokra, itt a blogon az ilyen fajta cikkek, már-már egy fajta időkapszulaként működnek.

https://astrid.cafeblog.hu/2017/12/29/ezt-szerettetek-2017-evben-a-legjobban/

Azt viszont szeretném megjegyezni, hogy olyan nagyon továbbra sem lettem „fölnőtt” hogy mindent csakis számokban határozzak meg, bár munkahelyem már ránevelődtem, hogy számszerűsítsek,

köszönhetően a főnökömnek (igen van igazi munkám is) mert mikor kérdez valamit és mi úgy válaszolunk, hogy „hú abból sok van”, „a másikból kevés”  vagy „az rengeteg” akkor látni rajta, hogy a lehető legrosszabb választ adtuk – bár inkább meg sem szólaltunk volna – és követeli, hogy számokkal határozzuk meg mindezt, mert ami nekem sok az lehet neki kevés. Teljen jogos.

Így, ha valamit az éven megtanultam, az az, hogy a „fölnőtteknek” számokkal támasszuk alá mondanivalónkat.

A következő pár sor csakis a „fölnőtt” olvasóimnak szól:

  • 2018-ban a blog a 4. születésnapját ünnepelte.
  • 51 bejegyzéssel lett gazdagabb.
  • 236.238 az Astrid blog olvasottsága.
  • 3120 like van jelenleg az Astrid blog Facebook oldalán.

Uncsiiii, ugye?

Lássuk az évet másképp:

Ez volt a legolvasottabb cikk 2018-ban:

https://astrid.cafeblog.hu/2018/10/31/ezt-ne-csinald-mindenszentek-napjan/

Eközben utazgattunk is:

https://astrid.cafeblog.hu/2018/03/28/harom-hely-magyarorszagon-amit-latnod-kell-ebben-az-eletben-bakancslistara-vele/

Sütögettünk:

Ezt a sós stanglit nem tudod majd abbahagyni!

És persze koktéloztunk is:

Kis vakond koktél – vakond nélkül

Ismét találkoztam a bloggertársaimmal:

https://astrid.cafeblog.hu/2018/10/28/ezt-a-ket-felismerest-adta-nekem-a-cosmopolitan-blogger-days-2018/

Október hónapban nagy öröm ért, ugyanis az Astrid blog lett a hónap közösségi blogja

kozblog

És egy igazán különleges program is kijutott az éven:

https://astrid.cafeblog.hu/2018/11/15/ezert-erdemes-ezt-a-musort-megnezni-tesztbeszed-forgatasan-jartam/

Karácsonykor pedig csatlakoztunk egy #köszisüti eseményhez, így megleptük a miskolci mentősöket egy kis sütivel

mcm

Na és persze egész évben instáztunk is jó sokat: @astride99

Következő évben – és talán ez a legfontosabb információ – pedig folytatjuk!

Legyen NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVETEK!

Ha 2019-ben is szeretnél egy szuper közösség tagja lenni, csatlakozz az Astrid Facebook oldalához! Szeretettel várlak!

Hozzászólás